Mindennapos

Mindenki rajong valamiért, illetve valakiért. Rajongásunk tárgya bármi lehet, természetesen függ az egyéntől. Én sok mindenért rajongok, képtelen vagyok leragadni egy-egy dolognál. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy telhetetlen vagyok. Telhetetlen mert nem tudom egyvalakire illetve egyvalamire korlátozni a rajongásomat. Nálam ez abban nyílvánul meg, hogy szeretettel beszélek számomra oly kedves tárgyakhoz, igyekszem a nekem fontos emberek kedvében járni.
Vannak emberek akik nem hétköznapi módon fejezik ki rajongásukat. Az autójuknak nevet adnak, felköszöntik névnapján, becézgetik, simogatják, mintha élő személy lenne. Amennyiben imádatuk tárgya egy sztár -legyen például énekes-, megveszik minden művét legyen az kritikán aluli vagy csapnivaló minőségű.....elmennek minden koncertjére, megvesznek minden, hozzá kapcsolható dolgot, időt és pénzt nem sajnálva. Ez teljesen elfogadott formája érzéseink kimutatásának, mindaddig, míg az imádott, vagy körülrajongott személy ezt nem érzi tehernek. A naponta több száz sms, telefonhívás az éjszaka közepén nem éppen a legkellemesebb élmények közé tartozik.
Ha szerelmünk a rajongásunk tárgya, oda kell figyelni, hogy ne fojtsuk meg szeretetünkkel. Volt egy amerikai film, amelyben (szándékosan nem írom le a címét) egy férfi segít más férfiaknak a szerelmük megszerzésében...ennek a filmnek az elején van, hogy maga a narrátor, illetve a főszereplő is elkövette azt a hibát, hogy érzéseivel megfojtotta a lányt. Magunk is könnyen ebbe a hibába eshetünk, ha újra és újra elmondjuk mennyire fontos és mennyire szeretjük a másikat, minden tettünk s szavunk arról szól, hogy ő a kezdet és a vég. Persze ezt naponta millió alkalommal mondjuk, és megsértődünk, ha nem kapunk viszonzást. Mindezek természetes velejárója személyiségünk teljes homályba veszése, önmagunk tiszteletének a béka alá süllyedése. Nem érezzük áldozatnak önmagunk megalázását....s ahogy a körülöttem lévő világban tapasztalom, ez nem ritka. A nők körében találhatunk eme viselkedésre ékes példákat. Ezek után csodálkoznak miért nem kellenek senkinek. Tetteikkel teszik tönkre azt a folyamatot, melyben a "társ" önmaga fedezhetné fel a másik értékeit.
Miért tesszük mi nők, ezt? A bizonyítási kényszer, hogy nálunk jobat nem talál? Az önbizalom hiánya?