Mindennapos

Helyszín: Fővám tér, ma reggel 7:30kor. Elég sokan vannak, szokatlan is volt, hogy az eddig megszokott szinte üres szombat reggel helyett ma legalább 15-en léptek a lábamra. Hatalmas osztrák busz a bejáratnál, rögtön át is futott az agyamon, hogy "basszus én hozzátok jártok ugyan minek jöttöj ti ide", de aztán tovább is szövöm a gondolatmenetemet, miszerint nem sok újat tudunk mutatni a bécsieknek. Miért is? Ugyanazok az épületek, ugyanaz a rendszer, ott piros a villamos itt sárga. Ott EURban fizetnek, itt HUFban, ott tisztességesek az emberek, itt mindenkit át akarnak vágni aki nem ért magyarul. Eszembe jutott a kiegyezés. A fenének voltunk ilyen hú de nemzeti öntudatosak? Milyen békésen éldegélhetnénk a mai napig a kétnyelvű államunkban, gazdagságban, békében, anélkül hogy a világháború rossz döntéseit meghoztuk volna? Fel kell ébredjek, máris hallom a csilingelő órát a piac épületében, úristen, máris nyolc óra, rohannom kell.....a kutya egyedül van. Végigsétálok az egyik oldalon, felmérem a lehetőségeket, az árukat, megeresztem a kötelező mosolyokat, köszönéseket, és beszerzem ami éppen szimpatikus. A zöldségekkel kapcsolatban vannak bejáratott helyeim, ismernek már, nem furcsállom ha bókolnak (ha a hentes megdícséri a mosolyomat, biztosan kevesebbet mér- van, aki csak somolyog az orra alatt és enged az árból) itt soha nem fukarkodtak. Mindig többet mutatott a mérleg mint amennyit kifizetettek velem, kedvesek aranyosak, jó velük megbeszélni, kettes e a tojás vagy hármas, ki hozta és honnan...néha úgy érzem magam mint akkor, mikor még nem is emlékezhetek, mikor is a pult alól adták a jobb, a szebb árut.
Nem a piac a megfelelő hely az álmodozásra, fényképezőgépes vágott szemű mini emberkék rohannak és kiabálnak érthetelen nyelven, egy idősebb francia házaspár békésen sétálgat, mintha csak a Szajna parton lennének, nem értek mire fel ez a nagy rohanás....és jön is a kedvencem, a trolikocsis tolakodó nyugdíjas néni. Nagyon aranyosak, kedvesek, nagyon tudnak mosolyogni, de az a fajta aki szemrebbenés nélkül végighúzza a lábadon a kiskocsiját (troli) és eléd áll a sorban (ahol persze legalább 20 perce állsz) és úgy tesz mintha nem látna.

Vannak érdekes emberek, néha belebotlok egy-egy hajléktalanba, de nem adnám fel ezt a furcsa szokásomat, hogy korán kelek szombat reggel, hallgatom a kofasrácok kurjongatását -egyik fütyül, másik énekel, a harmadik a tegnapi meccs eredményeit kérdezi- és a tömeg zaját.