Mindennapos

"A stílus az egyetlen olyan igazi luxus, amit bárki megengedhet magának, függetlenül attól, hogy mennyi pénze van. Ez olyan dolog, ami velünk született, de tanulható, feltéve, ha megvan hozzá az emberben a kellő intelligencia... " mondta Giorgio Armani, és ezzel abszolút egyetértek. Vannak dolgok, amik bennünk van, csak felszínre kell hozzuk őket, van akik felvesznek "attitűdöket" és mégsem az igazi a hatás. Azt szoktam mondani, hogy a pénzhez nem mindig adnak észt és érzéket, láttam már ízléstelen milliomost és lehengerlő stílussal megáldott középosztálybeli nőt is.
Magammal én abszolút elégedett vagyok, a visszajelzéseim azt merészelik sugallni, hogy rendben vagyok, "egyben", minden a helyén van. A stílus sok mindenből áll....ha a külsőségekkel kezdjük, ide tartozik a frizura, a smink, a ruházat, a színek összhangja, az illat és a látvány egybecsengése, de a beszéd, a választékosság és a műveltség is. Fennköltnek szeretnénk sokan látszani, de a látszat nem elég. A stílus belőlünk jön, mi magunk vagyunk, ami sokszor változhat, élettérrel, korral, társsal párhuzamosan. A stílus, mondják örök....de mitől lenne az? Minden módosul, mindent befolyásol valami...ahogy minket is.

Számomra nehezen felfogható miért akar valaki többenk látszani, merészeli azt hinni, hogy egy kőtől ő stílusos lesz? vagy akár kettőtől? A gyémánt szép, és nemes dolog, de azt viselni tudni kell, hordani nem elég. Mint ahogy egy desginer ruha is megköveteli a tulajdonosától, hogy eggyé váljon a textillel, a cipő az úgy simunljon a lábfejre, hogy az ott természetesnek, és ne erőltetettnek hasson.

Kislányként a fejünkbe verik, hogy fekete melltartót ne vegyünk fehér blúz alá mert az olyan "olcsó", de ha példaként elővesszük napjaink kultsorozatát, a Sex and the Cityt, ott Patricia Field tökéletes érzékkel párosítja a sokszor tiltott dolgokat, olyannyira, hogy Carrie Bradshaw egy stílusikonná vált. Miért is? Mert úgy viselte a ruhadarabokat, hogy az összhang egy audio koncertet adott, amitől elvarázsolódtunk, és elhittük, hogy lehet kockásat csíkossal hordani -miközben a szívünk mélyén ott csengett édesanyánk intelme- és bátrabban próbálkoztunk a ruhadarabok összeillesztésével.

Hiába lóg a gardróbban négy Chanel kiskosztum, vagy egy tucat Marc Jacobs ruha, ha nem töltjük meg a ruhákat élettel a viselésük során, hiába van tengernyi Tiffany ékszerünk vagy Henry Winston fülbevalónk, ha nincs meg az a plusz, amitől a kő fénye tüzesen csillog. Vágyhatunk ékszerekre, hatalmasokra, csillogókra, sok-sok karátos drágakövekre, ha azokat nem tudjuk viselni, ha azok nem válnak a részünkké, csupán díszes homlokzatot képeznek, olyat, amilyenekké szeretnénk válni, de képtelenek vagyunk rá, hiába minden erőfeszítés. Pont ez a kulcs, az erőltetett dolgok mindig disszonanciát szülnek, kétségbeesettnek és túlzónak látszanak.

Amikor valakire "rászakad" a jólét, elfelejti, hogy a kevesebb sokszor több. Azt hiszem ez a kulcsa a stílusosságnak, hogy a sok kevés legyen egy egész.